BEKÖSZÖNTŐ

A „Világszabadság” szerkesztősége barátsággal és tisztelettel köszönti jövendőbeli olvasóit, vitapartnereit és szerzőit. Ebben a köszöntőben szeretnénk röviden ismertetni elképzeléseinket, terveinket és azt a szerkesztési módszert, amelyet meg akarunk valósítani. Nyugodtan bízhatunk abban, hogy az, aki látja címlapunkon lebegni egyik legnagyobb nemzeti költőnk által megálmodott zászlót, tudni fogja, milyen hagyományokat akarunk folytatni. Teljesen megalapozottan remélhetjük azt is, hogy majdnem mindenki érti azt az összefüggést, azt az összhangot, ami a „szent jelszó” és a világ összes dolgozóinak himnusza között van, ezért hagyományainkról nincs szükség részletesebben írni. A bérből és fizetésből, valamint a saját munkájukból élő embereket óhajtjuk tevékenységünkkel szolgálni, az ő véleményüket akarjuk közölni, érdekeiket védeni, és nem a polgárokét. A dolgozó ember, a munkás és a saját munkájából élő kisvállalkozó szempontjából értékeljük a társadalom jelenségeit, és minden társadalomban, a miénkben is ők vannak többségben. Itt azonban szükségesnek látjuk megjegyezni a következőt. Szerintünk a szellemi és fizikai bérmunkás elsősorban munkás, a tulajdonviszonyok szempontjából egy osztályhoz tartoznak, és a tőkés társadalom ténylegesen egyformán kezeli őket. Ha szüksége van rájuk, alkalmazza őket, ha nincs, megfosztja munkahelyüktől és létbizonytalanságba taszítja őket. A szellemi bérmunkás nem polgár, és nevetséges dolog a megélhetési gondokkal küzdő, fizetéséből élő mérnököt, - már ha van munkája és fizetése, - és a milliomos tőkést egyformán a „polgárok” osztályába sorolni. Ez akkor is így van, ha ma ezt sok értelmiségi dolgozó sem érti még. Nálunk Magyarországon különösen erősen érvényes az, hogy az előttünk élt nemzedékek előítéletei lidércnyomásként nehezednek az élők agyára. Ettől a lidércnyomástól meg kellene szabadulni, ehhez azonban tárgyilagosan kellene megvizsgálni mai valóságunkat és környezetünket. A későbbiekben az értelmiség társadalomban betöltött helyének külön vitát szándékozunk szentelni. A fentiekből következik, hogy örömmel közlünk minden eseményt, hírt, problémát, ami a dolgozó ember sorsára, helyzetére, nyomorára utal vagy vonatkozik. Számunkra az lesz a hír, ami a dolgozó emberrel történik. Ha sok rossz hírt kell majd közölnünk, nem mi leszünk a hibásak, hanem a valóság. Mi csak tükör akarunk lenni, ami pontosan visszavetíti a világ képeit. Sajnos a mai sajtóból, tévéből, rádióból nem sokat tudhatunk meg arról, hogyan telnek az emberek hétköznapjai, milyen a hangulatuk a munkahelyükön, ha van, és miből élnek, ha munkanélküliek. Éppen ezért nagyon örülni fogunk minden igazolt hírnek, ami a dolgozó ember sorsára vonatkozik. A mai „parlamenti”, azaz a hivatalos pártok vezetőinek vitái és torzsalkodásai is csak a valóságra vonatkoztatva érdekelnek bennünket. Ha ma az ellenzéki parlamenti pártok nagy részvéttel ecsetelik a dolgozók nehéz helyzetét, akkor meg kell néznünk, hogy mit tettek a dolgozók érdekében akkor, amikor kormányon voltak. Hoztak-e szakszervezet-ellenes törvényeket, csökkentették-e a munkanélküli segély idejét, védték-e a dolgozók érdekeit a munkahelyükön a „munkaadóval” való vitákban vagy nem. Ha ezekre a kérdésekre a dolgozók szempontjából negatív választ kapunk, akkor az összes szónoklat csak ügyes kampányfogás, amivel meg akarják szerezni a nehéz sorban élő emberek szavazatait. Ne felejtsük el, hogy önkormányzat választások előtt állunk. Mindez nem jelenti azt, hogy az egyes pártok között nincs különbség, és hogy nem kell politizálni. Pont fordítva. Maguknak a dolgozóknak kell megtanulni politizálni saját érdekeikből kiindulva. Ehhez pedig el kell kezdeni maguknak a dolgozóknak higgadtan, nyugodtan elemezni és értékelni az eseményeket. Nem kell „árendába adni az eszünket” sem papoknak, sem politológusoknak. Tudunk mi magunk is gondolkodni. Az ország legkisebb településein is meg kell szervezni a dolgozók minden külső gyámkodástól független vitafórumait, és meg kell teremteni köztük a hírek és vélemények cseréjét. Meg kell szervezni a közös gondolkodást, polgári körök helyett a bérből és fizetésből élők független klubjait vagy asztaltársaságait. A felülről irányított vagy befolyásolt gondolkodást az önálló, független gondolkodással kell felváltani. Elemezni persze csak tényeket lehet, a tények ismeretéhez pedig információ kell. Ebben kívánunk szerény lehetőségeinkhez mérten segíteni.

A magyar dolgozóknak szinte semmilyen információjuk nincs arról, hogy mi történik az európai munkásmozgalomban, ezért ezen a területen is törekedni fogunk előre lépni. Anyagunk van, több is mint amit fel tudunk dolgozni. Segítségre lenne szükségünk, arra kérünk mindenkit, aki rokonszenvez törekvéseinkkel és jól tud valamilyen idegen nyelven, jelentkezzen. Könyveket, cikkeket kellene elolvasni és rövidítve ismertetni.

Figyelmünk elsősorban a Dunatájra akarjuk irányítani. Annak ellenére, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz, lényeges dolgokról alig tudunk valamit. A tömegtájékoztatás csak a botrányokkal, a politikusok veszekedéseivel foglalkozik és ezek mögött még csak fel sem sejlik az emberek tényleges élete. Örömmel fogadunk minden apró, de tényekkel alátámasztott élménybeszámolót a szomszéd országok népeinek hétköznapjairól. Szinte mindenkinek van valamennyi ismerete valamelyik szomszéd ország életének egy-egy szeletéről. Ha a sok részletet összetesszük, végül mozaikszerűen kialakul az összkép is. Ennek kapcsán ismét szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy nem botránykrónikát akarunk szerkeszteni és nem a magyarokat ért sérelmek listáját összeállítani. Ezt teszi a magyar tömegtájékoztatás egy jelentős része, feltehetően azzal a burkolt szándékkal, hogy akadályokat gördítsen a magyar nép és a szomszéd népek közeledése elé. Tudjuk, hogy a szomszéd országokban is vannak elvakult nacionalisták, hogy ezeknek sikerült a dolgozók egy részét is megtéveszteni, de mi is vakok lennénk, ha nem látnánk, hogy nem ez jellemzi a lakosság döntő többségét. Ha majd elérkezik az ideje, vitát nyitunk a Kárpát-medence nemzetiségi problémáiról, és ígérjük, hogy nem fogunk frázisokat puffogtatni. Most azonban tájékozódnunk kell, meg kell ismernünk a mai valóságot, a régen elmúlt helyzetből nem indulhatunk ki. Egyet azonban már most is tudunk, hogy nekünk és a szomszéd országok összes dolgozójának az az érdeke hogy segítsük egymást, hogy a dolgozó ember érdekeinek védelmére együtt kell fellépnünk. Természetesen vannak és valószínűleg még sokáig lesznek nézeteltéréseink, de meg kell tanulnunk ezekkel a nézeteltérésekkel együtt barátságban élni egymás mellett és még segíteni is egymást. Különben másként nem is lehet, mert még két embernek sem lehetnek teljesen egyforma nézetei. Komoly nézeteltérések ellenére is lehet sokáig barátságban együtt élni, ha az emberi kapcsolatokban a kölcsönös türelem uralkodik. A toleranciát erkölcsi normává kell tenni. A nézeteltéréseket majd feloldja az idő, ha mindenki az igazságra törekszik és megérti, hogy „az igazság egy lehet csak valamennyi nyelveken”. A Dunatáj népeinek történelmi megbékélésére törekszünk a teljes és osztatlan egyenlőség alapján. A fentiekből következik, hogy olyan cikkeket, amelyek ellenségeskedést szítanak a népek között, nem fogunk közölni. Mindez vonatkozik a rasszizmusra is. A tolerancia elvéből kiindulva minden olyan írást közlünk, ha nem túl hosszú, amelyik véleményünkkel legalább 51 %-ban egybeesik. Bizonyos esetekben az egyet nem értésünket a cikk után meg fogjuk írni, de nem mindig. Az olvasóra bízzuk, hogy döntse el, mit tart elfogadhatónak vagy elfogadhatatlannak. Ebből viszont az következik, hogy az egyes cikkek tartalmából nem feltétlenül lehet következtetni a szerkesztőség véleményére. Ezt nem tartjuk rossznak, mert nincs szándékunkban megmondani másoknak, hogyan gondolkodjanak, csak a tények ismertetésével és a viták segítségével azt szeretnénk elérni, hogy az olvasók könnyebben tudják kialakítani saját véleményüket.

Szerkesztői gyakorlatunkban tartózkodni fogunk a személyeskedéstől, nézetekkel akarunk vitatkozni, nem személyekkel, ezért neveket lehetőleg akkor sem fogunk említeni, ha mindenki sejti, kiről van szó.

Mi is azt valljuk, hogy mindenben kételkedni kell és számunkra nem lesz tabu. Nem hisszük, hogy vannak olyan nézetek, amelyeket bizonyítás nélkül el kell fogadni, nem hisszük, hogy van olyan társadalom, amelyet nem szabad bírálni. Azt, hogy egy társadalom jobb vagy rosszabb, számunkra nem az dönti el, hogy melyik tudja jobban reklámozni önmagát, hanem az, hogy melyik tudott több lehetőséget biztosítani a dolgozó ember számára, hogy szabadon kibontakoztathassa képességeit. Hangsúlyozzuk: a dolgozó ember számára, és ennek a kérdésnek az eldöntését nem politológusokra és nem hivatásos politikusokra bízzuk, hanem magára a dolgozó népre, mert egyedül ő az illetékes dönteni. Szemléletünket a humanizmus és a tárgyilagos, valamint a végsőkig következetes kritika határozza meg. Következetesek leszünk, de nem leszünk durvák és a viszonyokat fogjuk bírálni és nem a személyeket. Ezt nem pusztán udvariasságból tesszük így, hanem meggyőződésből, mert nem lehet személyekre hárítani át a felelősséget azért, amiért a viszonyok a hibásak.

Az európai gondolkodás tradícióit folytatva nem csak bírálhatatlannak nem tartjuk a mai társadalmi viszonyokat, hanem öröknek sem. Mint ahogy szabad fordításban mondjuk Herakleitosz nyomán, nem lehet kétszer belépni ugyanabba a folyóba. A mai társadalom keletkezett és egyszer meg fog szűnni. A kérdés csak az, hogy amíg létezni fog, még mennyi szenvedést fog okozni az emberiségnek. Mi azt szeretnénk, hogy ez a szenvedés minél kevesebb legyen.

Kulturális- és vitafórumunk neve túl hosszú, elég lett volna csak annyit írni, hogy kulturális fórum, mivel a kultúra fogalmába beletartozik minden anyagi és szellemi alkotás, amit az emberi társadalom létrehozott. Ugyanakkor a hétköznapi beszédben a kultúra fogalma szűkebb és határai bizonytalanok, ezért láttuk szükségesnek részletezni, hogy a kultúra mely területeivel akarunk foglalkozni. Kulturális és vitafórumunkon belül az elméleti és művészeti alkotásokat két havonként, a híreket gyakrabban, lehetőleg hetenként szeretnénk cserélni.

Mivel Európán belül érdeklődésünk középpontjában a Dunatáj sorsa lesz, az összes szomszédos ország dolgozójának küldjük legszívélyesebb üdvözletünk és várjuk hozzászólásaikat.

 

 

Dal Anglia férfiaihoz

Percy Bysshe Shelley

1

Angol férfiak, miért arattok,
ha mindig a porban maradtok?
Miért szősz, szegény angol takács?
ha a ruhád elhordja más?

2

Miért hízlalod, véded, amíg van
erő karodban, holtodiglan,
ki szívja életed erét,
komisz uradat - a herét?

3

Angol Méhecskék, miért tinéktek
tőr, lánc, bilincs, miért siettek,
hogy fullánktalan uratok
uralkodhasson rajtatok?

4

Van, munkás, házad és szerelmed,
kenyeredért nem kell perelned?
Akkor mi hát a díj, a bér,
a könnyedér, fájdalmadér?

5

Te vetsz, s vetésed más aratja;
kincsed van, s másnál a lakatja;
szősz, s jó ruhát csak urfi hord,
van kardod, s elveszi a lord.

6

Vess - s légy ura az aratásnak;
gyüjtsél - s ne engedj senki másnak!
Szőj - s a jó ruhád oda ne add;
kovácsolj kardot - s védd magad.

7

Lakásod nyirkos pince odva;
urad fenn dőzsöl mosolyogva.
Láncot csináltál? Ez a cél,
rád villog a kemény acél.

8

Hiába munkád és sírásod,
ásóddal ennen sírod ásod.
Csak szemfedőt szősz, bús fia
e földnek: sírod - Anglia!


forditotta: Kosztolányi Dezső.

(Kosztolányi Dezső: Idegen költők Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest 1966 )


 

Kommentek
  1. Én